Tisztelt Rendőrfőkapitány Úr!

Először is engedje meg, hogy gratuláljak! A mai napon, azaz 2009. november 25-én a Legfőbb Ügyészséggel karöltve közölték, hogy a 2009. július 11-én közfelkiáltással létrejött Új Magyar Gárda Mozgalom és a 2009. július 15-én feloszlatott Magyar Gárda Egyesület gyakorlatilag ugyanúgy kezelendő. Igazán örülök, hogy négy és fél hónap alatt idáig eljutottak. Noha jogi szakemberek szerint ez az álláspont nonszensz, hiszen az Alkotmány 63. §-ban rögzített egyesülési jogot indokolatlanul korlátozza. Ugyanakkor némi zavart okozhat az emberek fejben, hogy ezt az álláspontot visszamenőleges hatállyal is alkalmazni kívánja: emberek százai ellen indított eljárást egy olyan jogi álláspont alapján, mely csupán most került nyilvánosságra.

De térjünk vissza a „régi gárda” – „új gárda” kérdésre. Az Önök álláspontja, hogy azért jogellenes bármely, hangsúlyozom bármely cselekedetünk, legyen az megemlékezés, koszorúzás, árvízi védekezés, jégkár-elhárítás, karitatív tevékenység, véradás, stb. mert azt „régi gárda”-ként, azaz a társadalom számkivetettjeiként, szinte bűnözőként elkönyvelve tesszük. Megjegyzem, úgy is bánnak velünk, mint az anyagyilkosokkal: rendszeresen állig felfegyverzett „robotzsaruk” néznek velünk farkasszemet… De vajon mit szólnának az Ön kollegái, ha munkahelyüket jogfolytonosként emlegetnénk a az egykori ÁVH-val, vagy az Ön főnökét, a bonyhádi vegyészkísérletet perdöntő terrorbizonyítékként eladni kívánó minisztert például Rákosi Mátyással?

A gárdisták azonban ennél sokkal fegyelmezettebbek! Nem a szavak, hanem a tettek emberei alkotják ezt a remek közösséget, amely tisztességes családapákból és családanyákból, egyetemistákból és nyugdíjasokból, munkavállalókból és munkanélküliekből áll. Ha úgy tetszik, ők ugyanolyan közemberek, mint az Ön kollegái. Mi sem úri passzióból állunk díszsorfalat egy megemlékezésen, hanem nemzeti elkötelezettségből. Nem jókedvünkben, hanem bajtársiasságból megyünk megfenyegetett társunk házához megvédeni őt a fegyveresektől. Higgye el, lenne más dolgunk is. És Önök sem jókedvükben jönnek oda hozzánk „vegzálni” egy békés vasárnap délután, hanem – és ezt minden kollegája elismerte – „nagyon magasról” érkező parancsra. Nagyon jól tudjuk, hogy Kovács őrmester is szívesebben kirándulna családjával a Normafához, Szabó törzszászlós pedig az esküvőjére készül, mégis a menyasszonya keze helyett fegyvertelen gárdista lábát kell fogdosnia… Ismerjük a lelkiállapotukat: ebből már nekik is elegük van!

Fentiekre tekintettel egy javaslattal állnék elő: egy egyeztetésre hívnám Önt, ahol az álláspontokat közelítenénk. Keressünk egy közös időpontot, ami Önöknek és nekünk is megfelel és üljünk le egy – kivételesen higgadt hangvételű – beszélgetésre! Ez fontos lenne mind a mi, mind az Önök állományának, mind pedig az ország lakosságának. Az Önök ellenünk történő kivezényléseire fordított összegek ugyanis már-már olyan összegre rúgnak, hogy abból a bűnözés által legjobban sújtott települések rendőrőrseinek egy éves működését lehetne finanszírozni! Valóban úgy gondolja, hogy a gárdisták által az október 6-i megemlékezéseken lerakott koszorú megér ennyi kiadást az adófizető állampolgároknak?

Amennyiben Ön a nyugalom pártján áll, úgy megkeres minket, ha pedig nem, akkor az egész ország tudni fogja, hogy mi a kormányzat és az Ön célja… Válaszát várom!

2009. november 25.
Üdvözlettel

Kiss Róbert
Új Magyar Gárda Mozgalom
Országos Főkapitány